A fenntartó egyesület küldetése, célja

A fenntartó egyesület célja, küldetése

 

A Fehér Akác Oktatási Egyesület hatályos alapszabálya szerinti legfőbb célja a Waldorf pedagógia alapvetéseire épülő óvodai és iskolai nevelés megvalósítása, az ehhez szükséges jogi és gazdasági feltételek megteremtése. Célja továbbá Kecskemét közösségi életében való aktív részvétel.
Ezen célokat az intézmény megalapítása után annak folyamatos fenntartásával valósítjuk meg, melyben tapasztalt Waldorf pedagógusaink „A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve” és a Waldorf Óvódapedagógiai Program alapján készült helyi pedagógiai program szerint végzik tevékenységüket.
Célunk tehát, hogy Kecskemét és vonzáskörzete számára továbbra is olyan nevelő-oktatató munkát végző intézményt (óvoda, iskola) tudjunk biztosítani és fenntartani, ahol a valódi gyermekismeret tükrében történik a gyermekek intézményi életének megszervezése, alakítása. Ahol összeszövődik a sok-sok éves pedagógiai tapasztalat egy együtt dolgozni tudó és akaró pedagógus közösségben, melynek első számú célja, hogy a kor kihívásait és egy emberhez méltó jövőképet figyelembe véve felvértezze e gyermekeket megfelelő képességekkel és szükséges tudással.
Az itt folyó pedagógiai és fenntartói munka vezérelve az önigazgatásra való törekvés, mely szintén a jövőbe mutató közösségi élet impulzusa.