
Ábelné Farkas Cintia
tanító
A 2021 szeptemberében indult osztály osztálytanítója vagyok. Budapesten születtem, 2000-ben is itt szereztem diplomát az ELTE Tanítóképző Szakán. Innen egyenes utam vezetett a Solymári Waldorf Tanárképzésre, mert tudtam, hogy valami olyat szeretnék tanítani a gyerekeknek, ami megfelel a korosztályuk érdeklődésének, ami izgalmas és egyben az életben hasznos. Az élményszerű tanításról voltak szerencsére gyermekkori emlékeim, olyan fontos tanítók, akik életre szóló élményeket és tudást közvetítettek. Később a főiskolás éveim alatt sokat olvastam Vekerdy Tamástól, aki egyébként a magyarországi Waldorf mozgalom oszlopos tagja volt, és nagyon emberi megközelítést nyert számomra a pszichológia, a gyermekekhez való odafordulás. A Waldorf tanárképzésen személyesen is találkozhattam vele és tanulhattam tőle…innen már nem volt visszaút. A Waldorf pedagógia életem része lett, immár közel 20 éve. Már nem bánom, hogy nem lettem balerina, amit gyermekkoromban álmodtam. Harmadik osztályomat kísérem az életúton, kisebb megszakításokkal, amikor saját gyermekeim születtek. Ők is megtapasztalhatták a Waldorf iskola csodáját.