Almási Adrienn

óvónő

Gyermekként szeretetteljes nagycsaládban nőttem fel. Két gyermek édesanyja vagyok. 1994-től foglalkozom gyermekekkel. Waldorf óvónőként, és Waldorf szülőként is megtaláltam azt a közeget, ahol a szülőkkel, pedagógusokkal szorosan együttműködve gazdagon kibontakoztathatjuk a gyermekek tehetségét. Gyermekkoromban, munkáimban és Waldorf óvónőként eltöltött éveim alatt megtapasztaltam, hogy milyen varázslatos ereje van a beleérző képességnek, odafigyelésnek, szeretetnek, érzéseknek, segítségnek, reagálásoknak, amihez a szelíd határtartás elengedhetetlen. Mindig is fontos volt számomra, hogy a megismerésen keresztül elfogadom azt, hogy a kisgyermek az érzékleteiben él és figyelembe veszem életkori sajátosságaikat, hozott mintáikat, segítem őket testi, lelki, szellemi fejlődésükben azért, hogy egészséges emberré válhassanak. Figyelek a magánéletemben, és pedagógusként arra, hogy olyan viselkedés és kommunikációs mintákat mutassak, ami segíti őket az útjukon, ezáltal megtapasztalják az odafordulást, szelíd, de ugyanakkor a segítő szándékot a büntetés helyett.

A velük töltött minden percet szeretem, szépségeivel esetleges kihívásaival mert ez tanít minket. Igyekszem napjaikat apró jó érzésekkel megtölteni, nemezbábokat készítek, mesélek, éneklek, főzök és sütök, valamint kirándulásokat szervezek. Természetesen ehhez segítő kezet nyújtanak pedagógus kollégák, szülők és ezáltal formálódunk együttműködő, jó hangulatú és összetartó közösségé, ahol mintát kap a gyermek a megélései által, és talán jobb, tettre kész, kreatívabb és boldogabb, emberré válik majd nagyvilágban.

Célom, hogy a bennem meglévő készséget, tudást, szeretetet, tapasztalatot átadhassam. Mindeközben hiszem és vallom, hogy figyelni kell testünk mozdulatarai, szájunkat elhagyó szavakra, mert sok mindent közvetít. Önzetlen szeretetet érzéseket közvetítek, amiben jól érezzük magunkat mert ez „szívtől szívig” közlekedik. Én erre az érzésre törekszem nap mint nap.