2002-ben végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán, magyar nyelv- és irodalom műveltségi területen.

Pályámat egy eltérő tantervű iskolában kezdtem, ahová különböző testi és értelmi sérült, illetve állami gondozott gyermekek jártak. Ottlétem hetedik éve után döntöttem úgy, hogy kitekintek egy másik ország életébe és Angliában töltöttem közel egy évet. 6 év tanításmentes év következett, majd egy kissé megváltozott, túlszabályozott iskolai rendszerbe visszacsöppenve kezdtem el érezni, hogy másra vágyom. Ekkor jött el az anyaság édes öröme egy kisfiú által, majd újra visszatértem az állami oktatás színterére.

Kezdtem „túlélni” a napokat és egyre többször azon kezdtem gondolkodni, merre lehet az én valódi utam?

Van -e olyan hely, ahol én is, a gyerekek is jól érzik magukat, ahol a tanulás öröm, nem kényszer. Ahol csillognak a szemek és látom, hogy érdeklődve figyelik amit mondok, tanítok, és ez meg is marad. Egy véletlen folytán jutottam el az Akácvirág Waldorf Iskolába. Elkezdtem főoktatásokra bejárni, mert rögtön azt éreztem, itt van az a hely, amit kerestem. Lenyűgözött a légkör, a módszerek, amik segítik a gyerekeket megismerni, megélni ezt a világot. A tanítók – tanulók között érezhető kapocs, ami sokkal több, mint amit eddig tapasztaltam. Végre csillognak a szemek!

Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mint napközis nevelő délelőtt aktívan részt tudok venni az első évfolyamtól kezdve minden évfolyam délelőtti foglalkozásán, ami nagy segítség a jövőre nézve, hiszen a következő év szeptemberétől mint elsős osztálytanító leszek jelen, amit nagyon várok!

Célom ezt a szellemiséget, életérzést megőrizni, és a saját, tanításban szerzett tapasztalataimat is felhasználva terelni a gyerekeket az úton. Embereket nevelni, a szó legnemesebb értelmében. Akik felnőve elmondhatják: közösen, nem pedig egymás mellett jutottak el az álmaik megvalósításához.